A két félévre osztott tárgy célja, hogy a hallgató képzettségét és a BSc-diploma megszerzésére való alkalmasságát elbírálhatóvá tegye. Az első félév során a hallgató az általa választott oktatóval közösen meghatározza a tervezési programot és helyszínt. Ennek a munkarésznek része a háttértanulmányok kidolgozása, a környezeti, téri és funkcionális relációk ill. összefüggések feltérképezése. A kialakuló tervezési feltételeknek megfelelően a félév második részében a hallgató 1:200 léptékben dolgozza ki koncepcionális tervet a helyszín bemutatásával, helyszínrajzzal, alaprajzokkal, metszetekkel, homlokzatokkal, tömegmodellel.

A második félév a kialakított koncepció továbbgondolásával kezdődik. A féléves munkát vázlatterv tagolja két részre. A vázlatterv tartalma a terv m = 1:100 léptékű vázlatos feldolgozása, a helyszín bemutatásával, helyszínrajzzal, alaprajzokkal, metszetekkel, homlokzatokkal, tömegmodellel. A vázlatterv elbírálása a tervezési tanszékek által közösen összeállított bizottságok előtt történik. A jóváhagyott vázlatterveket a félév második szakaszában a hallgató a konzulense által megjelölt léptékben és tartalommal, valamint a szakági konzulensek által kijelölt szakági munkarészekkel együtt fejleszti végleges, védésre alkalmas tervvé.

 

Kötelező tárgy: Építészmérnöki Kar BSc képzés

Tantárgyfelelős: Répás Ferenc DLA

Neptun kód: BMEEPRA----